Ez a blog a One Directionròl fog szòlni, ezen belül pedig Liamrőr, de Harry is nagyobb szerepet kap... :)
Figyelem!
A részek tartalmazhatnak trágár beszédet, vagy +18-as jeleneteket!!!
A blog tartalma nem mindig egyezik meg a valòsággal, ezzel tisztában vagyok, de direkt ìrom ìgy.
Minden kedves olvasòmnak jò olvasást :) xx BG

2014. november 4., kedd

14. fejezet-Betelt a pohár


Meghoztam a kövi részt, tudom, hogy késtem, de nagyon el vagyok havazva. :( Nagyon örülök a plusz 3 feliratkozómnak, örülök, hogy tetszik a blogom :) Jó olvasást Xx BG

Egy hónap. Ennyi telt el amióta felvállaltuk Harryvel a kényszer kapcsolatunkat, ami mára inkább megszokott és egyáltalán nem teher. Egy hónap telt el, amióta Liam együtt van Amyval, és amióta Perrie azt hiszi, hogy öri barik lettünk. És ez az eltelt egy hónap azt jelenti, hogy holnap kezdődik a turné, amire már Paul nélkül megyünk, mert főállásban lettem a banda menedzsere. Ebben az egy hónapban megnyertem a fiúkat és az újságok is tiszteletbeli bandatagként emlegetnek, ami nagyon jó hír, mert nehezebb menetre számítottam a Zaynes ügy után. Az egy hónappal ezelőtti találkozásom az exemmel, kavart egy kissebb botrányt, de Harry egy interjúban tisztába tette a dolgokat, úgyhogy teljes erőbedobással koncentrálunk a holnapi indulásra.
-Nem láttad a kutyás pólómat? Anélkül én nem megyek el.-most épp Niall rontott be a szobámba egy ruhadarabját rahtam keresve. Lou, Liam és Zayn is járt már nálam ma hasonló hisztivel, úgyhogy számítottam a Szöszire is. Unottan a szekrényemre mutattam, ahová a bejárónő a tiszta ruhákat pakolja, amiket a fiúknak kéne szétválogatni, de nem teszik, hanem egyszerűen mind az öten innen öltöztek eddig. Amióta én itt lakom, szétválogatom a ruhákat, hisz az én életemet nehezítenék reggelente. Miután Niall megtalálta amit keresett, végre eelkezdhettem a saját bőröndöm pakolását. Épp két koktél ruhát méregettem, amikor Harry rontott be, egy szál törölközőbe, amihez amúgy már hozzá szoktam, de azt hittem nincs itthon, így kérdőn néztem rá.
-Hát te? -kérdeztem rá sem nézve, ami nagyon zavarta, mert kivette a ruhákat a kezemből, ezzel kènyszerítve, hogy rá figyeljek.
-Nem is örülsz nekem?-kérdezte lebigyesztett ajkakkal. Mosolyogva nyomtam egy gyors puszit a szájára, de ő átölelt és megcsókolt, ami jobb elfoglaltságnak tűnt, mint bőröndöt pakolni, de mivel azt mindenképp meg kell csinálni, kedvesen eltoltam magamtól.
-Tetszik az új tusfürdőd.-jegyeztem meg mellékesen, miközben visszatértem a ruháimhoz.
-Persze, hogy tetszik, te vetted.-mondta mosolyogva.
-A régi tusfürdőd nem volt rám ilyen nagy hatással.-mondtam csábítóan és megharaptam az alsó ajkam. Perverz mosolya megjelent az arcán ès felém lépkedett. A kis filmbe illő jelenetünket Liam szakította fèlbe, aki feltépte az ajtót és egyenesen hozzám fordult.
-Nagyon cukik vagytok, de megígérted, hogy segítessz.-mormogott Liam. Ja igen, most megint a bunkó időszakát éli, amit rajtam vezet le..Nem értem, amikor olyanja van flörtöl, meg nyomul, amikor meg befordul, bunkózik. Borzasztó jelleme van, de én ennek ellenére a legkülönlegesebb bandatagnak tartom. Harrynek adtam egy gyors csókot, majd egy órán keresztül pakoltam Liam cuccait, aki az ágyából dirigált. Épp be akartam húzni a cipzárt, amikor újra megszólalt.
-És az ingeim?!-vetette oda flegmán. Általában türelmes vagyok és sokáig tűrök, de Liam most átlépett egy határt. Fogtam a bőröndöt és az egész tartalmát a földre borítottam.
-Liam James Payne, nagyon, ismétlem nagyon kevés embernek sikerült engem kihozni a sodromból, de mostmár te is közéjük tartozol. Az egyik nap tök normális vagy, együtt filmezünk, elvagyunk, a másik nap meg cselédként kezelsz és beszólogatsz.-mondtam majdnem kiabálva. Épp szólásra nyitotta a száját, de leintettem.-Nem érdekelnek a magyarázataid, nem érdekel, hogy a mással való problémáidat rajtam vezeted le. Eghszerű munkatársak vagyunk innentől és pont. Ez pedig nem tartozik a munkakörömbe.-mutattam a bőröndre, majd kiviharzottam a szobából, bevágva az ajtót. Mivel Zayn és Lou már elmentek a barátnőikhez, Harry pedig elment vacsiért, amikor átmentem Liamhez, csak Niall volt fültanúja a kis kirohanásomnak. Mivel nem hallottam, hogy feljönne az emeletre, átmentem a szobámba és kiültem a tetőre cigizni. Kicsit sok volt már Liamból, mert ezt már játszuk egy ideje. Niall állt az ablakomban, és kopogott, hogy kijöhet-e hozzám. Mosolyogva nyitottam ki az ablakot, mert ez a srác mindig megmosolyogtat. Imádom, a kis Hercegem. Kérdőn nézett a cigire, de vègül nem szólt semmit, csak leült mellém.
-Ne aggódj, nem vagyok idegbeteg.. Azt nem tudtam volna ennyi ideig titkolni.-mondtam kifújva a füstöt.
-Tudom, hogy Liam elég kiakasztó, de ő nem ilyen. A legjobb haverom és ismerem. Tudom miért csinálja ezt, de kérlek ne utasítsd el, mert azt nagyon rosszul viseli.-suttogta.
-Hogy ne utasítsam el, vagy mit?! Eleinte nem tűnt ilyennek, de képzeld nekem is vannak határaim.-mondtam, de nem igazán tudtam összerakni Niall mondatait. Tök értelmetlen ès sehogy sem passzol ide.
-Majd elmondja egyszer.-mondta sejtelmesen, majd elkezdett a turnéról beszélni, ezzel jelezve, hogy ejti a témát. Igazából nekem a beszélgetésünk eddigi része nem mondott semmit, így simán belementem a témaváltásba. Vagy fél órát beszélgettünk, amikor Harry megjött a kajával, ami mindkettőnket becsalogatott a szobába, mert október elejéhez képest nagyon hideg van és csak remélem, hogy Ni nem fázott meg, poló nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése